A minap egy érdekes cikket olvastam. Témája a lapos Föld hívők és a Netflix-en futó, róluk szóló műsor.
Ez ugye lassan egy milliószor kivesézett téma. Van, aki egy vállrándítással elintézi, hogy "Ezek hülyék!", van, aki beáll bólogatni, van, akit hidegen hagy. Korunkról készülő képen mindenesetre érdekes ecsetvonás ez a téveszme, konteó, agybaj, hit(?).

Bár az elképzelés nem újdonság. Nem kell Ádámhoz Évához visszamenni, hogy megtaláljuk a jelenlegi feltámadása előtti legutóbbi térhódítását. Történt, hogy egy angol úr egy nap felpattant az ötórai tea mellől, ahol épp a Bibliát lapozta, majd tintát és papírt ragadott és elkezdte kidolgozni a lapos Föld elméletét. Történt ez 1849-ben és utána. Szóval, amíg például mi magyarok a szabadságharcunkat vívtuk, elvesztettünk megannyi életet, Angliában egy férfi megunta a lóarcú feleségének hideg lábát az ágyban, a pontban öt órakor felszolgált teát és hülyeségeket kezdett kitalálni a Bibliára támaszkodva. Ez a nagyszerű eszme ki is tartott egy darabig, egészen az első világháborúig. Gondolom akkor volt nagyobb baja is az embereknek, mint hogy görbül-e a Föld vagy a macskák mindent lelökdösnek a szélén.

De milyen kicsi a világ: ennek a drága úrnak az agymenése Amerikában is megvetette a lábát és támogatókra talált. Itt kicsit stabilabban tartotta magát a téveszme és meglepő, de 1940 utánra lassan felmorzsolódott a felépített lapos földes szervezet.
Eléggé körbe röhögték volna őket, ugyanis közel 20 évvel később elindult az emberiség egyik legnagyobb vállalkozása és legmerészebb álmának beteljesítése: az Apolló program. Igen érdekes ez a kontraszt, a lassan 60 évvel ezelőtt indult program hazájában. Egyszerre van jelen a mindennapokban a tudományos élet páratlan sikerei, az űrhajózással foglalkozó magánvállalkozások térhódításai, és mindenben, de mindenben kételkedő csoportok és téveszmék. Vannak, akiknek rokonai a valamikori "hőskori" programokban dolgoztak, vannak, akik részt is vettek benne, vannak, akik a sikerek miatt jelenleg is fent vannak az űrben. És vannak, akik mindezt tagadják. Ugyan abban az országban, ahol az űrsiklók fellövése vagy épp tragédiája billogként égetett maradandó emléket az emberek elméjébe, mégis vannak, akik azt mondják, egy hatalmas átverés részesei. Az Apolló program és űrsiklós korszak ideje alatt gondolom azon melegében csapják agyon azt, aki kimondja: "Lehet, hogy a Föld lapos." Az utolsó űrhajó 2011-ben landolt. Lassan 8 éve tehát, hogy ilyet már nem láthatunk, de vajon az ikonikus fehér-narancssárga-fehér rakétákra erősített vagány űrhajó kilövésének lemaradása felelős-e a lapos Föld téveszme feltámadásában?

Pszichológiai szempontból három dolog együtt állasával magyarázható ha ilyen vagy bármilyen más kontetó csapdájába esünk.
Ezek a: 
Dunning-Kruger hatás (ahhoz is hülye vagy, hogy észre vedd, hogy hülye vagy, így azt hiszed értesz valamihez),
kognitív disszonancia redukció (a hülyék határtalan fantáziával képesek torzítani a valóságot, csak hogy az álomviláguk ne sérüljön)
megerősítési torzítás (csak azt az infót fogadjuk el ami, világról alkotott képünket alátámassza és nem rombolja)

Egy másik nagy kontraszt akár a múltszázadi, akár a még régebbi korok embere és jelenkori között: az információhoz való hozzáférés milliószor könnyebb napjainkban, mint ezelőtt bármikor. Hatalmas tudásanyaghoz van hozzáférésünk szinte azonnal, amint beírjuk a böngészőbe, hogy google.com. Ez a jelenkor Alexandriai könyvtára. És szinte minden zsebben ott lapul e könyvtár kulcsa.
És akkor jön ez:

          
              (Ő az az idióta aki maga készített, gőzhajtású rakétájával kilőtte magát, hogy bizonyítsa, a Föld lapos)        

A pszichológián, az emberi hülyeségen, a tudatlanságon túl lehet még egy hajtóerő, amiért e "eszme" hódít. A valahova tartozás. Valaki focizni megy, másik táncolni, megint másik pilates-re és vannak, akiket egy téveszme ejt rabul, valamint az érzés, hogy nincsenek egyedül és így próbálnak egy közösség részévé válni. De vajon a tényekkel nem alátámasztható elméletekben hinni és egy csoport részévé válni így, a valóságot akár nyakatekert magyarázatokkal is a saját felfogásunk szerint magyarázni (még akkor is, ha eget verő marhaság), nem illik-e rá a vallások leírására is? Mielőtt bárki meg akarna kövezni, azt mondom, hogy részben igen, részben nem.

A vallás, a valahova tartozás és a tudományos meggyőződés hármasának dinamikáját számomra egy film nagyszerűen bemutatja. Ez a film az Agora. Ami kritikát találtam róla az eléggé lehúzta, pedig igenis érdekes történet és az emberi lélek számos rezdülését láthatjuk benne.

A történet főszereplője Hüpatia a matematikus nő. Számára a tudomány, a bölcselkedés létezik csak. Egyik vallást se gyakorolja és a férfiak se mozgatják meg képzeletét.

Nem mellékes mellette számos más szereplő, hiszen nélkülük aligha lenne életképes a film. Szóval itt van Oresztész a pogány vallású Hüpatia keze alatt tanuló ifjú, Davus a keresztény hitre térő rabszolga, aki Hüpatiát szolgálja, Synesius a keresztény ifjú, aki szintén Hüpatia keze alatt tanul és Oresztész "osztálytársa", Ammonius az elvakult keresztény, aki nem restell erőszakkal is kiállni az egy igaz Istenért.

A történet nem tudom mennyire hű történelmi szempontból, de ez nem is érdekes. A filmben inkább az elvakult hit és tudomány, a racionális gondolkodás szembenállása az, ami látszik. Ennek a két szemléletnek két pólusa Hüpatia és Ammonius, míg a többi szereplő, e két pólus között helyezkedik el. Hüpatia a racionális, ész érvek mellett voksot tevő személy, amíg Ammoniust a vak, buzgó hit mozgatja. Oresztész, Davus, Synesius azok, akik a két ellentét között elhelyezkednek.

Oresztész vonzódik, illetve szerelmes Hüpatiába, emellett pogány vallás gyakorlója is, valamint nála a tudomány és a vallás nem ütik egymást. Világnézetében az emberi, esendő istenek nagyon is jól megférnek a tudományos tételek megtárgyalásával.

Synesius bizonyos tekintetben Oresztész ellentéte, egyszersmind ők hasonlítanak legjobban egymásra. Ő keresztény vallású, de a tudományt nem veti el. Számára a tudományos eredmények is Isten jelenlétét igazolják és nem fogadja el az újító gondolatokat. Számára az, Isten művének bírálása és magának Istennek a bírálatával egyenértékű. Ennek leginkább akkor lehetünk tanúi, amikor Davus ptolemaioszi világról tartott előadása után, Oresztész felveti, hogy az epiciklusok túl hóbortosak, és a tökélyhez közelebb állna, ha az égen vándorló égitestek mozgását egy körrel is le lehetne írni. Erre a megszólalásra dühösen válaszol Synesius. Fellobbant dühét Hüpatia logikával és észérvvel próbálja csitítani. Felmondtatja vele Euklidész első szabályát (Ha két dolog egyenlő egy harmadikkal, akkor mind a három dolog egyenlő.), amit ugyan vonakodva, de teljesít az ifjú keresztény. Hüpatia így akar rámutatni arra, hogy a két ifjúban (és a teremben lévő összes többiben is) több a közös, mint a különbség. Akik a teremben vannak, azok lehetnek bármilyen vallásúak, amíg bent vannak, a tudománynak élnek. És talán még egy fontos dolgot leszűrhetünk: a korai, és hát a későbbi kereszténység is olyan arroganciával viszonyult az újításokhoz és az új gondolatokhoz, ami kárára volt gondolatok szabad kibontakozásának és fejlődésnek is. Ezzel szemben a pogány hit alatt fektették le azoknak az elméleteknek az alapjait, amire a későbbi tudományos területek felépültek.

Ammónius az egyik legegyszerűbb szereplő, de ettől nem elhanyagolható. Motivációjáról ugyan nem tudunk semmit, de buzgó hitéről többször tesz tanúbizonyságot, ahogy arról is, hogy ha úgy érzi valaki az ő értékrendje ellen vét, azt megbüntetheti. Fizikai erőszaktól ez a büntetés kicsit se mentes.

Egy szereplőről nem esett még szó. Davus az a személy a történetben, akit az én meglátásom alapján, az érzelmei, a valahova tartozás igénye a legjobban motiválják. Szerelmes Hüpatiába, akinek fő segítsége is. Ott van vele amikor tanítani megy és a taneszközöket kell cipelni, vagy fürdeti. Hüpatiának fel se tűnik ez a vonzalom. Számára a rabszolgák az állatok után következnek. Több alkalommal is tesz olyan kinyilatkoztatást, amiből értékrendje kiviláglik és tudatlanul is de Davus lelkébe tapos. Egy alkalommal pont Davus bemutatója után történik ez meg, amikor a ptolemaioszi világról készített modelljét mutatja be. Ezen a napon kaphatta volna meg azt az elismerést, amire mindig is vágyott és pont attól a személytől, akitől a legjobban vágyta.

Hüpatia szavai viszont visszarántják a Földre. A valahova tartozás szűnni nem akaró vágya miatt a kereszténység felé fordul Davus. Egyenlőséget hirdetnek, egy Istenről beszélnek, aki segíti a hozzá imádkozókat. Ammonius lehengerlő stílusa és szavai célba is érnek és a rabszolga kereszténység felé fordul, abban a hitben, hogy az új Istene majd segít neki megszerezni imádata tárgyát, vagy legalább másé nem lesz. Sajnos Hüpatia szavai és tudatlan sértései egyre mélyebb csalódásba lökik. Így a rabszolga két érzés között őrlődik: imádata tárgya és a tudomány, valamint a keresztényi hit között. E vívódás a könyvtárat ért, keresztények általi támadás alatt csúcsosodik ki. Ekkor fordul teljesen át és el a múltjától. Hüpatia felindultságában tett megjegyzése lázadásra készteti Davust és nem menekül, hanem a támadó keresztények közé áll.

Ezután ugrik pár évet a film. A könyvtár valamikori épületében csak kosz van, Hüpatia "tantermében" kecskék vannak beterelve. A keresztények zsidók közötti konfliktus miatt sokszor vannak jelentős áldozatok. Davus immár tettestárs gyilkosságokban. Egy alkalommal holttestek szállításakor hangot ad kétségeinek. Megkérdezi Ammoniust, hogy hozzá szokott-e szólni az Úr? A válasz persze az, hogy folyton. Mi más lenne? Davus elmondja, hogy nem tud megbocsájtani, ahogy egykor Jézus tette. Mivel nem tudnak a múltjáról, így a pogány tudósnő iránti vonzalmáról se tudnak. Keresztény társai persze félre értik és azt hiszik a zsidóknak akar megbocsájtani. Ammonius kiokosítja Davust, hogy Jézus azért tudott megbocsájtani, mert csak benne volt annyi irgalom. Erre egy közelben lévő keresztény ráförmed Davusra: "Hogy mered magad Istenhez mérni!!"

Itt megint egy fontos dolognak lehettünk tanúi. Az elvakult hit arroganciájának. Bár Davus nem hasonlította magát Istenhez, és a keresztény társai nem tudtak pontos múltjáról, mégsem volt bennük annyi, hogy saját hitükkel csillapítsák indulataikat (Ne ítélj, hogy ne ítéltess!)
Az elvakult hitű embernek elég vélt vagy valós támadás a hitbéli meggyőződése ellen és máris támad. Nem kérdez, nem próbál több információt gyűjteni, nem próbálja megérteni a másik nézőpontját. Az első dolog, ami az agyában felvillan, hogy valaki valami olyat mondott, amit ő nem tud elfogadni, így hát támad. Természetesen a kapott válaszok nem nyugtatják meg Davust. Egy másik alkalommal a Föld alakjáról beszélgetnek a keresztények. Egyik keresztény azt mondta, hogy a világ egy láda, tetején a menny, a fenekén a Föld. Majd azt is, hogy a Föld lapos, mert ha "kerek" lenne, akkor az alján lévők, leesnének, az oldalán lévők lecsúsznának. Elgondolkozott a többi hittárs ezen az érvelésen, majd Davust kérték meg, hogy mondja meg milyen a Föld alakja. Davus a legdiplomatikusabb és legkevésbé veszélyes választ adja: "Azt csak Isten tudja."
Davus tehát a racionalitásokkal megtámasztott világból a vallásos és sokszor irracionális világ felé sodródott, amiben szintén csalódott. Őt a valahova tartozás vágya, a sérelmei, társadalmi helyzete, érzelmei is befolyásolják. Az egyik legképlékenyebb szereplő, akivel talán a legjobban tud azonosulni a film nézője. 

Láthatjuk tehát, hogy a valahova tartozás igénye a racionális elmét is átránthatja az irracionalitás világába. Valamint azt is, hogy nem csak két ellentétes pólus létezik, hanem közte számos átmenet és variáció. Ha magunkba nézünk lehet látjuk is, hogy mi magunk is egyik-másik szereplőhöz hasonlítunk, attól függően, milyen témában foglalunk állást.

Nagy tanulságot nem akarok megfogalmazni, akinek kedve van nézze meg a filmet.