Kijárási korlátozás lépett életbe. Nem épp a legkellemesebb állapot, de szükségszerű lépésnek tűnik. A fertőzöttek száma egyre több, minden igyekezet ellenére. Hiába a számtalan helyről jövő figyelmeztetés, felhívás, hogyan kerülhetjük el a megfertőződést. Sajnos mindig vannak, akik nem képesek felmérni vagy felfogni a veszélyt. 

És, hogy miért vannak felelőtlen, nemtörődöm emberek? Talán a legegyszerűbb válasz, hogy az intelligenciáért nem mindenki állt sorba, de ez nem biztos, hogy a legjobb válasz. 

Íme az én elméletem:

Az ember ugye többnyire városokban él, de nem volt ez mindig így. A kisebb csoportoktól viszonylag hosszú út vezetett a több ezres településekig. A kisebb csoportoknak már méretüknél fogva is csak akkor volt nagyobb esélyük a túlélésre, ha a tagok összefogtak, összedolgoztak. Logikusnak tűnik a gondolat, hogy a tagok, ha nem is feltétlen vérségi kapcsolatban álltak egymással, de szorosnak lehetett nevezni a kapcsolatot köztük. Idővel a kialakuló nagyobb településekben ilyenekről nem hiszem, hogy beszélhetünk. Azokban az időkben is voltak persze rokoni kapcsolatok, hiszen több generáció is élhetett az adott településen, de kétségesnek tartom, hogy mindenki ismert mindenkit. Ilyenkor inkább egy olyan önmeghatározás tartotta össze őket, amit mindannyian magukénak éreztek. 
Például az ókori Görögországban a városállamok korában fontos lehetett ki spártai, ki athéni. Emellett azt is tudták, hogy mind hellének. Attól függően, hogy mihez vonatkoztatva akarták magukat megkülönböztetni. Ma sincs ez nagyon másként. Örökre szegedi maradok, de egyben magyar is vagyok és európai is. 



Viszont ez is kevés manapság. Politizálás nélkül mondom, hogy például a "Ki a nagyobb magyar!" verseny győztese senki sem lesz, ellenben vesztese van bőven. Az önjelölt "győztesek" önmagukra aggatott címükkel nem elismerést, mint inkább elszigeteltséget érnek csak el. A kívülállóknak ez a fajta megkülönböztetés visszatetsző és csak acsarkodó feleket látnak, kik egy nem megragadható koncon marakodnak, valamint nem értik, a civakodók miért nem látják, hogy egy csónakban ülnek.
Nem mellesleg sok település elég népes is lett. (Bár ez viszonyítás kérdése.) Felgyorsult életünkben sokszor a panellakásunk szomszédságában élőket se ismerjük. Van, amikor eléggé gyorsan is cserélődik a szomszédság. Ilyen helyzetben nehezen alakul ki az összetartozás, az egy közösségbe tartozás érzése élménye. Nehezebben alakul ki mély empátia, szolidaritás. Ez egy sima hétköznap is súlyos problémákat okozhat.

Világjárvány idején katasztrofálisat. 

Ez a járvány a Föld jelentős részére már elért. Ahova még nem, oda is biztosan el fog jutni. Lehet nem lesz annyi áldozata, mint például a spanyolnáthának, de gazdasági hatásai igen súlyosak lesznek. Számos országban, így itthon is próbálják féken tartani a tömeges megbetegedéseket. A nagyobb tömeget vonzó rendezvények, vagy akár csak egy színházi előadás, már régen le lettek mondva. Innentől tényleg csak az emberi belátásra, szolidaritásra, empátiára, bölcsességre lehetett hatni a csapból is folyó "Maradj otthon!" kampánnyal. Ezután következett a mostani helyzet, hogy a nem létszükségletű boltok zárva vannak, részlegesen korlátozzák a kijárást. Az emberek nem vették komolyan a járványt, nem értették meg a helyzetet és nem törődtek a tényekkel. 
Pedig az életünk is múlhat rajta. Sőt, többek élete is múlhat azon, hogy otthon maradunk, vagy sem. 

"Ezt a lépést az evolúció még nem tudta megtenni. Gondját viseljük odaadóan, önzetlenül azoknak akiket ismerünk, de többnyire ameddig csak ellátunk, addig terjed az empátiánk." (Interstellar - Csillagok között) 

A Csillagok között című filmben a túlélésért küzd a világ, élén pár bátor emberrel, akik életüket teszik kockára, hogy az emberiségnek új hazát találjanak. Pár ember lemondva a szociális és mentális szükségleteikről, mások életét a sajátjuk elé helyezve, önzetlenül indulnak el egy olyan útra, amiből sosem biztos, hogy visszatérnek. 

Szerintem talán ez az idézet mutat rá a legjobban, hogy miért nem képesek sokan otthon maradni, vagy ha mindenképpen ki kell mozdulni, akkor miért nem képesek betartani a bevezetett szabályokat. Sokunknak a közvetlen környezet, a szomszédok se jelentik azt a szűk kört, ami iránt felelősséget éreznének. Természetesen ez nem általános, de elég gyakori jelenség. 
Gyors életmódunkba, időszűkében lévő életünkbe sajnos normális körülmények között sem fér bele mindig, hogy tágabb környezetünkre gondoljunk. 

Pánik hangulatban pedig még kevésbé.